Bartók Béla: Gyermekeknek – animációs játék


Az egri Harlekin Bábszínház a 2007/2008-as évadban is műsoron tartja Bartók Béla: Gyermekeknek című zongoraciklusának animációs változatát, melyet a Bartók Emlékév tiszteletére mutattak be.

 

Fotó: Gál Gábor „Az előadásban több mint harminc zongoradarab kerül bemutatásra, amelyek az egymáshoz szorosan kapcsolódó bábetűdökhöz szolgáltatják a zenei aláfestést. Érdekesség, hogy az etűdök előadása sohasem a dalok eredeti, szöveg szerinti „leképezését” jelentik, hanem azok asszociatív továbbgondolását. Az egyes etűdökben minden esetben a játék, a játékosság, a humor és a költészet a domináns.
Izgalmas (báb)technikák váltogatják egymást a produkcióban: tárgyjátékként megjelennek a magyar népi kultúra eszközei, ezeken kívül árny, – és sziluett, továbbá fekete színházi technikák teszik teljessé az élményt. A játékban a legvalószínűtlenebb dolgok történnek: megmozdul a népi hímzés, vagy a népi motívumokat felhasználó horgolt csipke figurái kelnek életre. A társulat kollektív rendezéseként készült Bartók: Gyermekeknek című előadás az óvodás korosztálytól kezdve a legidősebbekig bezárólag nyújthat maradandó szórakozást, hiszen a tárgyjátékok esetében olykor virágok, vagy hímzett falvédő figurák mozdulnak meg, és játszanak el egy-egy epizódot.” [forrás: egriest.hu][fotók: Gál Gábor]Fotó: Gál Gábor

Díszlet, bábtervező: Lovasy László

Zenei munkatárs: Marík Erzsébet

Művészeti vezető: Lengyel Pál

Szereplők: Bencze Mónika, Boda Kata, Daróczi Ilona, Ivanics Tamás, Fábián Péter, Kovács Bálint, Lázár Attila, Széplaki Szilvia

 

Fórum


Útjára indítottuk fórumunkat, ahová várjuk kívánságaikat, lemezélményeiket, véleményüket… netezik

Bronislav Huberman (1882-1947) emlékezete


Az utánozhatatlan zsenialitás Magyarországon

Etalonnak tekinthető zenekritikákkal örvendeztette meg múlt századi közönségét dr. Tóth Aladár (1898-1968) zeneesztéta, zenekritikus, zenetudós, kiváló zongoraművésznőnk Fischer Annie férje. 1939-ben ezt írja: „Minden nagy művész a művészetnek valami nagy, elementáris igazságára tanít minket. Mindegyik a maga módja, a maga egyénisége szerint. Mert a művészet igazsága egy, de ezerarcú, és minden igazi művészegyéniség egy-egy arca ennek az igazságnak…Huberman a művészetnek egyik legfájdalmasabb, de egyben legfelemelőbb arculatát villantja elénk.” Ezekkel a gondolatokkal vezeti be a Városi Színházban rendezett frenetikus sikerű Huberman koncert méltatását.
A lengyel származású Bronislav Huberman (1882-1947) a múlt század hegedűművészeinek kétségtelenül legnagyobbika, a mély poklot megjáró szenvedést, a sodró erejű szenvedélyt és a katartikus megtisztulást zseniális interpretációval konvertálta megrendítő melódiákban feloldó muzsikává.
Hegedűjátéka egyszerre volt önvallomás és megtisztulás, melyben felszakította lelkének legtitkosabb zárait, nem válogatva az ajtók között.
Hegedűjátékából gonosz szelek, fergetegek, tragikus szenvedély, gyötrő vágy, perzselő erotika és kínzó álmok viharai is áradnak felénk.
Tóth Aladár így jellemzi: „Nincs ma még egy művész, akinek művészete olyan „bűnösen szép”, akinek hangja olyan nyíltan és forrón önvallomásos lenne, mint Hubermané.”
De hegedűjátéka azt is mondja, a művészet megváltó katarzis és a lélek nagy boldogsága is.
Nem véletlen, hogy a zenetörténet óriásainak műveiben találta meg azokat a konszonanciákat, amelyek lehetővé tették az emberi lélek hegycsúcsainak és szakadékainak Huberman újraalkotó interpretációjában megvalósuló feltárását.
Mint minden nagyformátumú művész, ha „kicsiben” is, de tökéleteset nyújtott.
Huberman nagyságának a megértéséhez nem kell egy egész versenyművet végighallgatnunk. Elég, ha rácsodálkozunk a méltatlanul keveset hallható D-dúr szvit Air-jének G-dúrba transzponált szívbemarkoló előadására!!!
1934 és 1939 között három hangversenyt a Vigadóban, egyet a Városi Színházban adott Huberman. Minden koncertje a zene ünnepe volt. A korabeli zeneszerető magyar közönség tudatában volt a művész egyedülálló művészetének.
1935. március 19-én Tóth Aladár, mint szem- és fültanú így emlékezik: „…ez a mostani hangverseny valóban teteje volt mindennek, amit eddig hegedűn hallottunk. Megérezte ezt a közönség is, mely falrengető tapsokkal a Vigadó lámpáinak kialudtáig lelkesen ünnepelte a hegedűsök fejedelmét.”
Megjegyzendő, hogy az est fénypontja Bach d-moll szólószonátájának fenséges Chaconne-ja volt, amelyről tudjuk, hogy a hegedűirodalom egyik csiszolt gyémántja és az igazi művész próbaköve.
Hubermann művészetéről elmondhatjuk – „Vajúdnak a hegyek” és egy újabb hegy születik!

[Az idézetek forrása: Tóth Aladár válogatott zenekritikái : 1934-1939. – Bp : Zeneműkiadó, 1968. – p. 108., 191.,252.,451.]

 

Bronislav Huberman honlapja (regisztráció után belehallgathatunk a lemezeibe is)
Videó