AIBM közgyűlés az Országos Idegennyelvi Könyvtárban


Az AIBM Magyar Nemzeti Csoportja 2017. április 4-én tartotta éves közgyűlését az Országos Idegennyelvű Könyvtárban. Kedves, gondos vendéglátóink a Zeneműtár dolgozói voltak. Az intézmény nevében Dr. Papp Anna Mária főigazgató köszöntötte a megjelenteket. Először Gócza Julianna (AIBM Magyar Nemzeti Csoportjának elnöke) szakmai beszámolóját hallhattuk 2016-ról, ebből idéznék, bővebben a csoport honlapján tájékozódhattok, az angol nyelvű jelentés a nemzetközi szervezet honlapján és a Fontes artis musicae-ben olvasható majd.

Nemzetközi kapcsolatok: 2016-ban az AIBM olasz nemzeti tagozata rendezte a kongresszust Rómában, amelyen öt fő képviselte Magyarországot. A magyar delegáció tagjai között minden könyvtártípus képviselője jelen volt, s külön öröm számunkra, hogy két vidéki gyűjtemény munkatársa is vállalkozott arra, hogy immár közvetlenül is bekapcsolódjon a nemzetközi szervezet munkájába. A hivatalos programban két kollégánk előadása is helyet kapott. Jelen voltunk a legfontosabb szakmai tagozatok, szakbizottságok előadásain, rendezvényein és természetesen a szervezet közgyűlésén. Gergely Boglárka a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Könyvtárát képviselte. Grégász Miklós, a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár Médiatárának munkatársa elsősorban a hangzó anyagokkal kapcsolatos üléseken vett részt, és több római zenei könyvtárat látogatott meg. Kaizinger Rita, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és Énekkar Kottatárának vezetője Musical map of Hungary címmel tartott előadást az Exploring music resources – new destinations blokkban, ezen kívül jelen volt a Broadcasting and Orchestra Libraries Branch ülésein és kötetlen programjain. Zsoldos Marianna, az egri Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár Zenei és idegen nyelvi gyűjteményének vezetője a Public Libraries Branch üléseit látogatta. Rock star selfies: How can we use a hobby as a tool of making our public library more popular című előadására pénteken került sor a City treasures blokkban. Titkárunk, dr. Mikusi Balázs, az Országos Széchényi Könyvtár Zeneműtárának vezetője részt vett a RILM, RISM, a Bibliography Commission összejövetelein, valamint a nemzeti tagozatok Fórumán. Az idei konferencián tisztújítás is zajlott, elnököt és 4 alelnököt kellett választani. Nem kis örömünkre és büszkeségünkre Mikusi Balázst a nemzetközi tagság alelnöki posztra jelölte, aki most a közgyűlésen összefoglalta tapasztalait új funkciójában. A Rómában szerzett ismereteket, tapasztalatokat a kollégák az Országos Széchényi Könyvtárban tartott összejövetelen osztották meg a zenei könyvtáros szakma képviselőivel, 2016. szeptember 28-án.

Nemzetközi adatbázisok:

Szervezetünk két nemzetközi zenei bibliográfia munkálataiban is részt vesz. A Nemzeti Kulturális Alap segítségével folyamatosan szolgáltatjuk a Magyarországon megjelenő zenei témájú publikációk adatait a kurrens zenei szakirodalom nemzetközi repertóriumába, a RILM-be (Répertoire International de Littérature Musicale). A releváns magyar anyag kiválasztását, a szükséges adatok megállapítását és rögzítését az iBis2 adatbázis-kezelő rendszerbe Hanvay Hajnalka végezte. Ő készítette a magyar nyelvű kivonatokat, illetve javította a már kész absztraktokat, mindezt továbbítva a fordítónak. 2016. december végéig két pályázat segítségével mindösszesen 628 rekord és 587 absztrakt került a RILM adatbázisba Magyarországról.   2013-tól 2015-ig a frankfurti RISM Zentralredaktion finanszírozta részvételünket a nemzetközi zenei forrásrepertórium (Répertoire International des Sources Musicales) munkálataiban. A részvétel folytatásához 2016-ban az NKA-nál egyedi pályázatot nyújtottunk be. A támogatást megkaptuk, 2017 januárjától Hanvay Hajnalka a Bárdos-féle városmonográfiákban szereplő – még be nem vitt – tételekkel, valamint Carl Ditters von Dittersdorfnak a nemzeti könyvtárban megtalálható további műveivel gyarapítja az adatbázist.

Képzés

A Zenei könyvtári ismeretek képzési program tanfolyamain 2012 óta 55 hallgató – megyei és városi könyvtárak, archívumok munkatársai, zeneiskolai tanárok – szerzett új ismereteket. A 120 órás továbbképzési programunk mindhárom modulját meghirdette 2016-ban a Könyvtári Intézet. Sajnos a tanfolyamok – kellő számú jelentkező hiányában – nem tudtak indulni. A Zenei könyvtári ismeretek I. Zenei könyvtári alapismeretek modul akkreditációja lejárt, 2017. évi feladat egy új 30 órás modul kidolgozása.

Szervezet, rendezvények
2016-ban 11 intézmény és 1 egyéni tag alkotta a nemzetközi tagozatot, és 6 egyéni tag a nemzeti tagozatot. Közgyűlésünket április 27-én tartottuk az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Zenetudomány Intézet Könyvtárában.
HÍD – hagyomány, innováció, digitalizáció címmel sorozatot indított a két zenei könyvtáros szervezet a FSzEK Zenei Gyűjteményében. Az 1. előadásra 2016. május 24-én került sor, melynek témája: Szerzői jogok a zenei könyvtárakban, előadók: Bándoli Katalin, Hollós Máté. A sorozat 2. programján, 2016. november 29-én először Bárdos Lajosra emlékeztünk a Bárdos Lajos Múzeumban. Könyvtártörténeti percek keretében Gulyás Lászlóné ismertette: A II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár Zenemű- és hangtárának története 1974-2014 c. kötetet. Ezt követően Sigrai László az EMB Kottakiadó igazgatója tartott előadást a kottakiadásban tapasztalható trendekről: A kotta jelenben és jövőben címmel. Előadása után beszélgetést kezdeményezett. A kollégák a zenei könyvtárak új feladatairól kérdeztek. A beszélgetésbe bekapcsolódott Hollós Máté, az Akkord Zenei kiadó Kft. és dr. Szigeti Károly a Solo Music Zeneműkiadó Kft. képviseletében. Szoros az együttműködés az MKE Zenei Könyvtárosok Szervezetével. A közösen működtetett honlap megújítására nem került sor, a feladatot átvisszük a következő évre.

2016-ban a Kecskeméti Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézetbe látogattunk október 12-én. A gazdag program magába foglalta a könyvtár, az archívum, valamint a Kutasi Margit gyűjtemény megtekintését. Ezután Sárközi Andrea és Somogyi Klára beszámolt az MKE Vándorgyűlés zenei könyvtáros rendezvényéről. Végül Sárközi Andrea ismertette a vándorgyűlésen elhangzott Egy kapcsolatháló élete c. előadását. A remek összejövetel, melynek szervezői és háziasszonyai Koós Ildikó és Polyák Zsuzsanna voltak, a Leskowsky Hangszergyűjtemény megtekintésével zárult.

A szakmai beszámoló után vendéglátónk Sárközi Andrea (kincstárnok) foglalta össze gazdasági tevékenységünket. Ezután került sor az idén esedékes vezetőségválasztás lebonyolítására, az új vezetőség: Gócza Julianna elnök, dr. Mikusi Balázs titkár és Sárközi Andrea kincstárnok.

Következtek a szakmai tervek, közte a rigai kongresszusra való készülés, valamint a költségvetés megbeszélése. Majd kötetlen beszélgetés keretében minden tag beszámolt gyűjteményéről, az aktuális történésekről. Köszönjük a Francia Intézet ajándék CD-it, vendéglátóink figyelmességét és a finom falatokat 🙂

Fotók

4 hozzászólás

  1. Sajnálom, hogy a tanfolyamok kellő jelentkező hiányában nem indultak 2016-ban, én szívesen elmentem volna, csakúgy, “úri huncutságból” 😀

      1. 🙂 Nem megyünk Pestre, inkább pihenünk és sétálgatunk a Balaton partján és élvezzük a természet gyönyörűségeit, most erre vágyunk. 🙂

Hozzászólás