Joseph Haydn szimfóniái


Joseph Haydn több szimfóniája érdekes néven lett ismert, amit sokszor az utókor aggatott rá:

Búcsú (No. 45): Esterházy herceg egy ízben szokatlanul hosszú „hangversenyévadra” kötelezte zenekarának muzsikusait, mivel ő maga szívesen és sokáig tartózkodott Eszterházán. A zenészek — akik családjuktól távol nem sok örömet leltek a magyarországi rezidencián — Haydnt kérték meg, járjon közbe ügyükben a hercegnél. A „közbenjárás” céljára Haydn legalkalmasabbnak a fisz-moll szimfóniát vélte, amelynek befejező tételébe a szó szoros értelmében belekomponálta a zenészek egyenkénti távozását. Végül csak két hegedűs maradt a helyszínen — feltehetően maga Haydn és Tomasini. Amikor ők is távozni készültek, Esterházy Miklós ráébredt a szimfónia „mondanivalójára”, és beleegyezett, hogy másnap az udvar Bécsbe költözzék.
Medve (No. 82): A párizsi Loge Olympique számára 1786-ban írt szimfónia a „Medve” melléknevet a XVIII—XIX. század fordulóján, Párizsban nyerte — nyilván a zárótétel indításánál hallható basszus-brummogások nyomán.
A Tyúk (No. 83): A mű 1785-ben keletkezett, melléknevét ugyancsak a párizsiaktól kapta a századforduló táján: feltehetően az első tétel egyik „kotkodácsoló” témája idézte a franciák emlékezetébe a tyúkot.
A Királyné (No.85): Melléknevét („Franciaország királynéja”) utólag kapta a második tételben felhasznált témáról, amely Marie Antoinette kedvenc dalából („La gentille et belle Lisetté”) származott.
Meglepetés vagy Üstdob (No. 94): Alcímét még a szerző életében kapta, a második tételében meglepetésszerűen felhangzó üstdobütésről — az angolok a szimfóniát éppen ezért „Meglepetés” (Surprise) melléknévvel látták el, az anekdota szerint Haydn az előadás közben szundikáló angol közönséget kívánta felriasztani.
Csoda (No.96):  Melléknevét egy állítólag lezuhant kandelábernek köszönheti, amely a hangversenyen mégsem okozott tűzvészt (s nem ütött agyon senkit).
Az óra (No. 101): Melléknevét a második tétel szüntelen óraketyegést utánzó ritmikus képletéről nyerte, a XIX. század elején.
Üstdobpergés (No.103): Alcímét (az első tételt megelőző lassú bevezető és fojtott üstdobpergése nyomán) később, a XIX. század elején nyerte. Ez a hangszerelési effektus sejtelmes izgalommal tölti el a hallgatót, s e várakozásteljes hangulatot a mély hangszerek (gordonka, nagybőgő és fagott) sötétszínű együtthangzása csak fokozza.
Vannak, amik az ősbemutató helyszínére utalnak: pl. London (No.104), ezt nevezik olykor „duda”-szimfóniának is, a zárótétel dudatánc jellegére utalva.
Oxford (No. 92): Az 1788-ban komponált szimfónia melléknevét három évvel később nyerte: 1791-ben ezt a művet játszották Oxfordban, Haydn díszdoktorrá avatása alkalmából.
További melléknevek: A reggel (No. 6), A dél (No.7), Az este (No.8), A filozófus (No. 22), Merkur (No. 43), Gyász (No. 44), Mária Terézia (No. 48), A szenvedély (No. 49), Tűz (No. 59), Katona (No.100).

Forrás: Pándi Marianne: Hangversenykalauz a Fidelio online-on

Hozzászólás